Tejfölös gombapörkölt recept

Az egyik kedvenc húsmentes pörkölt, amit tényleg nagyon szeretek, az a gombapörkölt! Ezzel a recepttel pedig roppant gyorsan el tudjuk készíteni, próbáljátok ki.

Hozzávalók:

  • 1 ek napraforgó olaj
  • 1 közepes db vöröshagyma
  • 25 dkg csiperkegomba
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csapott ek finomliszt
  • 3 teáskanál petrezselyem
  • 250 g tejföl
  • 1 teáskanál fűszerpaprika

Elkészítés:

  1. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, amire aztán rádobjuk a hagymát, amit üvegesre párolunk. Erre jöhet majd a gomba is, amit ugyancsak szépen átpirítunk.
  2. Ennél a pontnál lehet sózni, borsozni ízlésünknek megfelelően. Aztán a gombához adjuk hozzá a fokhagymát, pár percig pirítsuk így együtt az egészet. Majd szórjuk rá a lisztet, és keverjük jól el.
  3. A következő pontnál szórjuk rá az apróra vágott petrezselymet, plusz öntsük rá a tejfölt is. Addig hagyjuk főzni, míg szép egynemű “masszát” kapunk.
  4. Utolsó lépésként szórjuk rá a fűszerpaprikát, és keverjük jól el. Ennél a pontnál még kóstoljuk meg, és ha kell sózzuk-borsozzuk. Lehet is tálalni, és szerintem a legjobb, ha nokepdlivel esszük, úgy az igazi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét − 3 =